Bejelentés


szektorlabda Aki mer az nyer!!


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.








- Miért van a szőke nő monitorján cipőnyom? - Mert megpróbált belépni az internetre. A NASA az első Mars-expedíciót szervezi, azonban a nehézségek miatt az űrhajósokat nem tudnák visszahozni, így elhatározzák, hogy csak egy embert küldenek. Nekiállnak hát önkéntest keresni az öngyilkos akcióra. Jön az első jelentkező, egy mérnök: - Én egymillió dollárt kérek cserébe, ezt az egyetemre hagynám, hogy ezzel is hozzájáruljak az emberiség fejlődéséhez! A második jelölt egy orvos: - Én kétmillió dollárt kérnék. Egymilliót hagynék a családomra, a másikat pedig a kórházra hagynám, hogy ezzel is segítsek az emberek szenvedését csökkenteni. Végül, a harmadik önkéntes, egy ügyvéd: - Én hárommillió dollárt kérek! - Hogy-hogy hárommilliót? - Nézzék, egymilliót adnék maguknak, egymilliót megtartanék magamnak, a harmadik millióért meg menjen a mérnök! A székely meg a fia mennek az erdőben, a fiú az egyik bokor alatt talál egy régi mordályt. Kérdezi az apját: - Mi vóna ez édesapám? - Trombita. - szájába veszi és fújni kezdi, de a puska eldurran, az öregnek meg fülig reped a szája. A gyerek kisvártatva megszólal: - Hát édesapám hiába nevet, én azért egy kicsit megijedtem! ------------------------------------------------- Meghal a cigány, a túlvilágon találkozik Kádár elvtárssal. Kádár megkérdi: - Te cigány, mikor volt jobb élni? Mostanában vagy az én időmben? - A te idődben a politikusok politizáltak, a munkások dolgoztak a romák meg loptak. Mostanában meg a politikusok lopnak, a munkások politizálnak és bazzeg, azt akarják, hogy én dolgozzak! Összeül az erdei tanács, mert reggel az erdei budi ablakát kitörve találták. Megkérdi az elnök, ki volt az. Jelentkezik a nyuszika: - Reggel elmentem a budi mellett, egyszer csak kinyúl a medve, beránt, kitörli velem a fenekét, és kidob az ablakon. - Jól van! Medve, megcsinálod az ablakot! Másnap a tanács újra a budi mellett megy el, hát az ablak megint kitörve. - Ki volt ez? Jelentkezik a mókus: - Reggel elmentem a budi mellett, egyszer csak kinyúl a medve, beránt, kitörli velem a fenekét, és kidob az ablakon. - Jól van! Medve, megcsinálod az ablakot! Harmadnap a budi sehol, mindenhol deszkadarabok, a WC ripityára törve. - OK, emberek, ki volt az? - kérdi az elnök rezignáltan. Jelentkezik a sün... A vak ember fel akarja dobni a hangulatot a bárban: - Akarják a legújabb szőkenő-viccet hallani? Néma csend, megfagy a levegő. A mellette ülő nő odasúgja: - Vigyázzon, jóember, miket beszél... A mixer szőke, a tulaj szintén. Én is szőke vagyok, 100 kg, fekete öves karatés. A túlsó szomszédom egy 120 kilós, 1.90m magas szőke súlyemelőnő. Végül a maga másik oldalán egy kétméteres, 150 kilós szőke birkózó ül. Most gondolja meg, tényleg el akarja mesélni azt a viccet?! Mire a vak: - Inkább mégsem... Semmi kedvem ötször elmagyarázni... - Jean, hol a feleségem? - A méltóságos asszony lepihent, mert nagyon elfáradt a munkától. - Miféle munkától? - A méltóságos asszony egész délelőtt ördögi terveket kovácsolt. Megdöglik az állatkerti gorilla. A botrány elkerülése miatt az ápolónak kell beöltöznie a hétvégi ünnepség idejére. Megy is a dolog szépen, eszi a banánt, döngeti a mellét, a kötélen himbálódzás közben azonban véletlenül átzuhan az oroszlán ketrecébe. Ijedtében kiabálni kezd: - Segítség, engedjenek ki! Az oroszlán a közelébe húzódik, és halkan odaszól: - Kussolj, már te hülye, a végén még kirúgnak minket! ------------------------------------------------- Két rendőr biciklizik. Az egyik leszáll, és leengedi a hátsó kereket. - Miért engedted le? - kérdezi a társa. - Túl magasan volt a nyereg. - A másik erre szó nélkül leszereli a saját nyergét meg a kormányát. A kormányt a nyereg helyére teszi, a nyerget pedig a kormány helyére. - Ezt miért csináltad? - kérdezi a másik. - Egy ilyen hülyével én nem bicajozok tovább, inkább megfordulok és hazamegyek. ------------------------------------------------- Parancsnoki szemlére készülődnek a rendőrkapitányságon. Az ügyeletes végignézi a felsorakozott rendőröket, és észreveszi, hogy az egyiknek az egyik lábán egy sárga, a másikon egy fekete cipő van. - Azonnal menjen haza, és cseréljen cipőt! - ripakodik rá. A rendőr hazamegy, és egy óra múlva jelentkezik a parancsnoknál: - Parancsnok úrnak alázatosan jelentem, hogy nem tudok cipőt cserélni! - Aztán miért nem? - Mert otthon is csak egy fekete meg egy sárga cipőm van. ------------------------------------------------ Vízirendőröknél sorozás van, néhány újonc eljut a gyakorlati feladatokig. A főtörzs odaállítja az első jelöltet az úszómedence széléhez, és utasítja: - Na, Kovács jelölt! Most azonnal ússzon le kétszáz métert! Mire az: - Na de főtörzs! Hát ez a medence nincs is olyan mély! -------------------------------------------------- Az anyós ablakpucolás közben majdnem kiesett az ablakon, és most két kézzel kapaszkodik az ablakpárkányba, miközben iszonyúan ordít. Hazatérő veje meglátja lentről és felkiabál neki: - Jaj, mama, ne legyen már olyan ideges! Próbálja kicsit elengedni magát! ------------------------------------------------- - Miért vigyorog a kerti törpe? - ??? - Mert csiklandozza a feneklét egy fűszál. ------------------------------------------------- - Mi az abszolút vallási ellentmondás? - ??? - Menny a pokolba! ------------------------------------------------- - Miért nem lehet a Lánchídon biciklizni? - ??? - Mert nincsen rajta pedál! - És az Erzsébet hídon? - Te hülye! Azon még lánc sincs! ------------------------------------------------- - Mi a különbség férfi és a nő között? - ??? - A nő egyetlen férfit akar, aki teljesíti az összes kívánságát. A férfi az összes nőt akarja, akik teljesítik egyetlen kívánságát... ------------------------------------------------- - Mi az, ami 100% fém, mégis átlátszó? - ??? - Drótkerítés. ------------------------------------------------- - Mondj egy olyan szót, amiben benne van a Titanic! - ??? - Óceán. -------------------------------------------------- Két rendőr beszélget: - Te mivel eszed a tésztát? - Rádióval. - Hogy-hogy? - Tudod, az asszony mindig megkérdezi, hogy: kérsz rá diót? -------------------------------------------------- Két rendőr beszélget. - Vettünk egy vécékefét. - Na és milyen? - A papír jobb volt. -------------------------------------------------- Bemegy a nyuszika a kocsmába. - Ki akar verekedni? Feláll a medve: - Én! - Jó maci, akkor te velem vagy! -------------------------------------------------- Két szőke nő beszélget Szent István király szobra előtt: - Milyen jó pasi! És még a telefonszáma is ki van írva: 975-1038. - Ja. Csak azt nem írták ki, hogy Telenor, Vodafone vagy T-mobile... -------------------------------------------------- - Mi a közös a nőben és a tornádóban??? - Mikor jön forró és nedves, mikor megy, akkor viszi a házat és a kocsit. ------------------------------------------------- - Mi a különbség a szoknya és a fűnyíró közt? - Nyúlj alá és megtudod!! ------------------------------------------------- - Miért adnak a kórházban, esténként forró kakaót és viagrát az idős férfibetegeknek? - Mert a kakaótól jobban alszanak és a viagrátol nem gurulnak le az ágyról. ------------------------------------------------- - Honnan tudni, hogy tüzel a kutyánk? - Fogy a szén a pincéből. ------------------------------------------------- Egy óra alatt két korsó sört hajtottál le. Én még vízből sem tudnék ennyit meginni! - Hát , vízből én sem. A rendőr dicsekszik a kollégájának: - Látod, milyen okos vagyok? A fiam kapott egy puzzle játékot, rá volt írva, hogy 4-5 év alatt, de én kiraktam 3 hónap alatt! Képzeld, tönkrement a karórám. Pedig ütés, - por - és vízmentes volt. - Mi történt vele? - Elégett! Hazaérkezik a kamionos. A felesége elé teszi a vacsorát. Ő gyanakodva nézi és megjegyzi: - Förtelmes! Fogadjuk, hogy nem konzervből csináltad! Két barátnő beszélget: - Hallom a férjed tegnap merev részeg volt! - Igen, de sajnos nem mindenütt!! Hétfő reggel, iroda, szőke: Laci, ez a nyavalyás gép megint nem megy... Kolléga, kissé unottan: nyomd meg a c-t. Szőke: Laccci... Két barát találkozik. - Képzeld, feleségül vettem "jézus-máriát"! - Van róla fényképed? - Igen, tessék nézd meg. - "jézus-mária" -------------------------------------------------- - Az én anyósom olyan, mint egy jó napilap. - Hogyhogy? - Naponta megjelenik, és minden pletykát közöl. Kisgyerek kérdi az apjától: - Apu, te még növésben vagy? - Ugyan, dehogy! Miből gondolod? - Mert úgy látom, a fejed búbja már túlnőtt a hajadon. A száguldó sportkocsi lefékez a gyalogos mellett. - Mondja kérem, hogyan jutok el a temetőbe? - Egészen egyszerűen, menjen csak így tovább. Beszól a farkas a gidáék házába: - Nyissatok ajtót, én vagyok a ti mamátok, tele van friss tejjel a tőgyem. - Hazudsz farkas, mi a mamát sörért küldtük! - Légy szíves, főzzél ki annak a barna zakós, fehér inges pofának két pár virslit! - De főnök, annak egy pár is elég, hiszen olyan részeg, hogy úgyis két párat fog látni! - Igen, de ő eredetileg négy párat rendelt. Hányan dolgoznak ebben az irodában? - A főnökkel együtt 11-en. - Tehát a főnök nélkül 10-en? - Nem, mert ha a főnök nincs itt, akkor senki sem dolgozik. - Mi a különbség egy szöszi és egy villanykörte közt? - Az égő okosabb, viszont egy szöszit könnyebb beizzítani... -------------------------------------------------- Hallom, a lányod hegedülni tanul. Na és, hogy halad? - Nagyon jól. Neki köszönhetem, hogy megvehettem a szomszéd házat féláron. Nyegle ifjú felszól a buszsofőrnek: - Mikor indul ez a szemétláda? Mire a sofőr egykedvűen: - Mikor megtelik szeméttel... Két barátnő cseveg a presszóban: - Imádom a természetet - mondja az egyik. A másik figyelmesen ránéz, és epésen megjegyzi: - Azok után, amit művelt veled? - Hogy hívják a fél lábú kalózt? - Bill. - És a két lábút? - Stabil . - Hát a három lábút? - Csernobil. Új bundában jön haza az asszony. A gyerekei körülrajongják. - Jaj de szép! Ugye mama a papától kaptad az új bundádat? - A papától? Na hiszen! Ha a papára kellett volna várnom, még a világon sem lennétek! A gyógyszerész füstölgő hajjal és fekete, kormos képpel, morcosan megy oda a várakozó ügyfélhez: - Hölgyem, most szépen visszamegy a doktor úrhoz, és elkéri újra a receptet, de ezúttal KINYOMTATVA! Tegnap felraktam a Vistát. Most cserélem a RESET gombot, mert elkopott... ------------------------------------------------- Az idő pénz - gondolta a pincér és hozzáadta a számlához a dátumot. A féltékeny férj ordítva ront be a feleségéhez. - Mindent tudok, mindent tudok! - toporzékol. - Nana, nana! - így az asszony. - Mikor volt például a mohácsi vész? - Mondd, Pistike, ha van négy barackod, és adok még egyet, hány barackod lesz összesen? - Nem tudom. Mi az iskolában almában számolunk. - Főúr, kérem... Már több mint egy órája várok a megrendelt bécsi szeletre! - Tudom, uram... Ha minden vendég olyan türelmes volna, mint ön, öröm volna a munkánk... Két sündisznó beszélget: - Elválok a feleségemtől. - Miért? - Unom az örökös szurkálódását. - Mit szólsz hozzá, hogy az anyósom túl van a krízisen? - Hogyhogy? - Meghalt. Egy újgazdag orosz megy a fogorvoshoz. Az megnézi a fogakat, majd megszólal: - Önnek gyönyörű aranyfogai, ezüsttömései vannak, mit csináljak velük? - Hogyhogy mit, egy riasztót szereljen be! ------------------------------------------------ Baráti kérdés -Hogyan lehet kiszámítani a nők IQ-ját? -Százból kivonod az általuk megtekintett szappanopera-részek számát. Elefántevők Két hangya meglát egy elefántot az erdő szélén. -Maradj itt-súgja óvatosan az egyik-,hozok segítséget! Mire visszatér a társaival,az elefánt már nincs ott. -Hol az elefánt? -Eltünt. -Te! Csak nem etted meg? -Ugyan,dehogyis! -Na,ne tagagadd! Akkor mitől zsíros a szád? Kaland az élet! -Vége!-mondja a lány az udvarlójának.-Engem többé nem látsz! -És mi lesz azzal az arany karkötővel,amit a múlt héten vettem Siófokon? -Na,azt sem...! Légkondi -Borzasztó itt benn ez a hideg! Meglátszik a lehelet.... - Akkor engedd le a rolót! -Miért,attól szerinted melegebb lesz? -Persze,mert akkor nem látszik a lehelet. Az eltűnt asszony A tücsök és a százlábú karácsony előtt összefut,a tücsök megszólitja a százlábút. -Jó napot,kedves százlábú szomszéd! Hol van a kedves felesége? Már napok óta nem láttam... -Ne is mondja-jajdult fel a százlábú-,elment cipőt vásárolni, és imád próbálni. Karácsonyi kutyavásár -Jó napot! Itt hirdették az újfulandit? -Igen. -Na,és beszámítják a régit? Ki a legskótabb skót? Aki a tévében nézi az éjféli misét,és amikor perselyeznek,gyorsan átkapcsol egy másik csatornára. Szállodában Az újgazdag elmegy a szállodába,és miután megnézi a szobáját,fintorokva kérdezi a portást: -Miennyibe kerül ez a disznóól? -Kétszáz márka disznónként. Bizonytalan helyzet A skót igy szól iskolás fiához: -mondd meg a tanárodnak,hogy nem adok pénzt új világatlaszra,amig a nemzetközi helyzet ilyen bizonytalan! -Hogy van a tegegünk? - Szépen javul. -Miből gondolja? -Tegnap még VIII.Henriknek képzelte magát,ma már csak hetediknek. -Ügyvéd úr! Szeretnék elválni,de diszkréten kellene kezelni az ügyet! -Ezt,hogy érti?! -Úgy,hogy a feleségem ne tudja meg. -Az én férjem maga az ördög-mondja az asszony a barátnőjének. -És szarva is van? - Még nincs,de nemsokára lesz! Tévés kapcsolás - Halló,tessék! Cipőbolt! -Jaj,bocsánat,eltévesztettem a számot... -Semmi baj,hozza vissza,majd kicseréljük. -------------------------------------------------- A házaspár a koncerten: - Drágám, itt valaki horkol! - Ezért ébresztettél fel? - Asszonyom! Miért ilyen furcsa a feje a kutyájának? - Uram, ön hátulról nézi. - Hát ezért nem fogadta el a kekszet? Úgy kellett bele tuszkolnom. A fiú hazatelefonál. Az anyja veszi fel a kagylót. - Anyu, megnősülök! - Drága fiam, ez nagyon jó hír! Annyira örülök! - Csak tudod, a menyasszonyom néger. - Semmi baj! Mi apáddal nem vagyunk rasszisták. - Meg aztán van négy gyereke. - Csodálatos! Apáddal szeretjük a gyerekeket. - Az is gond, hogy nincs hol laknunk. - Mindössze ennyi a probléma? Költözzetek be hozzánk a meghitt, egyszobás lakásunkba. - És hogy fogunk ott mindannyian elférni? - Ti a gyerekekkel a szobában, apád meg berendezkedik majd a spájzban. - És te, anyu? - Hát fiam, én most leteszem a kagylót és felakasztom magam. Egy pasas begipszelt lábbal horgászik a folyóparton. Arra megy egy másik horgász, kérdi: - Harapnak a halak? - Nem, csak elestem. A bíró megkérdezi a vádlottat: - Miért lopta el azt az autót? - Szó sincs lopásról - felel a vádlott. - Azt hittem, hogy a kocsi gazdátlan. - Miből gondolta, hogy gazdátlan?! - A temető előtt állt. Joe-t megkérdezi a barátja, hogyan sikerült lefogynia. - Az orvosom ősi kínai diétát írt elő. Három hete nem eszem mást, csak tyúkhúslevest. - Tyúkhúslevest? Cérnametélttel? - A fenét! Pálcikával! ------------------------------------------------- - Haver! Miért nyalogatod azt a könyvet? - Azt írták benne, hogy lsd. a 28. oldalon... A repülőgép kapitánya a hangosbeszélőn szól az utasokhoz: - Hölgyeim és Uraim! Van egy rossz és egy jó hírem. A rossz hír az, hogy egy géprabló kerítette hatalmába a gépünket. A jó hír az, hogy a francia Riviérára akar menni. Egy matematika tanár megy az úton. Megtámadja három bűnöző, de hirtelen a bokorból előbukkan egy fekete köpenyes, maszkos ember és megmenti. Ekkor a tanár megszólal: - Ki vagy te? A megmentő nem válaszol, csak egy nagy Z-betűt vés a falba. - Ááá! Köszönöm, hogy megmentettél, egész számok halmaza! - Miért jobb egy Szeged környéki barátnő, mint egy dunántúli? - Mert a dunántúli azt mondja szex után, hogy: még egyszer, a szegedi meg azt, hogy: még öccör! - Tudja mi jár azért, ha hamisan tanúzik? - kérdi a bíró a tanútól. - Igen, egy Mercedest ígértek érte. --------------------------------------------------- Kisfiú képeslapot ír a Jézuskának: „Kedves Jézuska! Én egy tízéves kisfiú vagyok, és szeretném a szüleimet és testvéreimet megajándékozni, ezért nagyon örülnék, ha tudnál küldeni nekem 10 ezer forintot.” A postások látva a képeslapot, megsajnálják a kisfiút, úgy döntenek, segítenek rajta. Összedobnak 5 ezer forintot, belerakják egy borítékba és elküldik a neki. A válasz nem késlekedik: „Kedves Jézuska! Nagyon köszönöm a pénzt, amit küldtél, de képzeld, a piszok postások lenyúlták a felét!" Egyszer a románok nagy ásatásba kezdtek, hogy hátha találnak valamit, ami igazolja, hogy ők már a római-korban is ott voltak. A szorgos munka meghozta gyümölcsét, találtak egy régi nagy kőtáblát a következő felirattal: "Ave Cezar Vavan" Megörülnek, hiszen kezükben a bizonyíték, már nem érheti szó a ház elejét, csak a "vavan" szót nem értik, de a többi egyértelműen igazolja, hogy római-kori. A hiányzó részt majd a tudósok kitalálják, addig is a Bukaresti Nemzeti Múzeumban a helye. Jöttek is a látogatók, ám egyszercsak a sokaság arra figyel fel, hogy egy székely paraszt iszonyatosan röhög. Oda is súgja neki a múzeumőr: - No, te székely! Ne nevess ilyen hangosan, mert elvisz a Szekuritate. De a székely csak nevet, és nem bírja abbahagyni. Be is viszik kihallgatásra és kérdezik, min nevet ennyire. -Hát, csak azon, - mondja a székely - hogy nem az van oda írva "Ave Cezar Vavan", hanem az, hogy "A Véce Zárva Van". Én sosem verem meg a kiskutyámat. Ha büntetni akarom, szájkosarat teszek rá, és bezárom a kolbászok közé. - Vádlott, miért nem próbál meg végre más ember lenni? - Megpróbáltam bíró úr, de akkor meg hat hónapot kaptam okirat-hamisításért! Megy a farkas az utcán, s meglátja a nyuszikát a sarkon egy nagy baseballütővel. Megkérdezi: - Mit állsz itt, nyuszika? - Bosszút! - Ebben a szobában - mutat az ajtóra a szerelő - gázszivárgás van. - Igen? Akkor már értem, miért alszik az anyósom egy hete. A veréb nekirepül a motoros bukósisakjának és elájul. A motoros megsajnálja, hazaviszi. Beteszi egy kalitkába. Kenyeret, vizet tesz elé, majd elmegy otthonról. A veréb felébred, körülnéz: - Rács! Kenyér! Víz! A francba! Csak nem halt meg a motoros??? Férj: - Drágám, ma kereken egy hónapja, hogy nem szeretkeztünk. Feleség: - Te. A pincér odamegy a vendéghez: - Ennél az asztalnál egy öregember ült egy kisfiúval. Nem tudja hova lettek? - Az öregember meghalt, a kisfiú meg én vagyok... - Képzelje, fizetésemelést kaptam! - jön ki vidáman a főnök szobájából a titkárnője. - Mondja el, kérem, hogyan csinálta? - kéri a férfi kolléga. - Hiába, az magán úgysem segít. A padlás lomtalanítása közben előkerül egy vállalási cédula, amin az áll, hogy tizenhat évvel ezelőtt egy pár cipőt javításra átvett a szomszéd utcában dolgozó cipész. Nosza át is megy a családfő az öreg cipészhez és odaadja neki a cédulát, mintha csak tegnap adta volna le a cipőt javításra. Az öreg suszter a cetlivel hátramegy a raktárba, majd kis idő múlva előjön és azt mondja: - Még nincs egészen kész, holnap délelőtt kellene visszajönni érte. - Miért halnak meg a kacsák árvíz idején? - Halálra kacagják magukat azon, hogy a tyúkok nem tudnak úszni. - Hol találja meg a szőke nő a nagy ő-t? - A billentyűzeten. - Pincér! Melyik bort ajánlaná házassági évfordulóra? - Az attól függ, ünnepelni akarnak vagy felejteni? Egy amerikai fiatalasszony a háza padlásán pakolászott, amikor egy pisztoly akadt a kezébe. Kétségbeesve rohant a telefonhoz, és felhívta a szüleit. - Találtam egy fegyvert a padláson, szerintetek mit csináljak vele? - Kislányom - válaszol az anyja -, azonnal vidd be a rendőrségre. - Rendben, már indulok is. - Várj csak - szól bele az apja -, előbb hívd fel őket, és szólj nekik, hogy mész. - Két repülő megy az égen. Melyik a lány? - A bombázó. - Apuci, miért kukorékolnak a kakasok, már kora hajnalban? - Tudod fiam - válaszol az apa -, sietniük kell, ha valami mondanivalójuk van, mert aztán felébrednek a tyúkok is! - Ebben a teremben található a világ legnagyobb hernyóállománya, közel húszféle pók, valamint többféle rágcsáló. Na ennyit az iskolai menzáról, nézzük a következő helyiséget! - Lányom, szeretnék a vőm kedvében járni. Szerinted melyik ruhámat vegyem fel? - Szerintem azt, amiben utazni szoktál. Anyuka a hétvégén megkérdezi az elsős gyerekétől: - Na, mi mindent tanultatok az iskolában? - Most már tudom az összes betűt - dicsekszik a srác -, hacsak a tanító néni nem talál ki újabbakat. Egy zsebtolvaj a bíróságon az ítéletre vár. A bíró kihirdeti: - Vádlottat bűnösnek találtam többrendbeli lopás elkövetésében. A bírság 45 ezer forint. Erre feláll a vádlott ügyvédje: - Tisztelt bíró úr! Védencemnek mindössze 20 ezer forintja van, de ha adnak neki tíz percet kint a tömegben, hamarosan előteremti a többit is. A kisegér ámulva néz az elrepülő denevér után... - Mama, ha nagy leszek, én is beállhatok a légierőhöz? Pistike kérdezi a mamáját: - Anyu! A szomszéd néninek vannak szárnyai? - Miért lennének? - Mert az apu azt mondta neki, hogy ő egy angyal. - Akkor repülni fog! A cigányt bíróság elé állítják hatóság megvesztegetése miatt. Azt mondja a cigány: - Hát az úgy vót, hogy mentem a ladával, benn a városban százzal. Megállított a rendőr, azt elkérte a jogsimat. Erre mondom neki: fogadjunk tízezer forintba, hogy most elveszi a jogosítványomat! Hát ő nyert! Nyuszika a rókához: - Róka! Hogyan szólítsalak? Róka néninek, róka bácsinak, vagy csak egyszerűen lerókázzalak? Pistike az anyjának: - Mama, az iskolában azt mondták, hogy állandóan hazudok! - De Pistike, te még nem is jársz iskolába! A golfpályán a játék végén kifakad egy játékos: - Úristen, ez volt életem legszörnyűbb játszmája! A partnere felvonja a szemöldökét: - Ezek szerint már játszott korábban is? Nyuszika tanul vezetni az erdőben. Megállítja a medve: - Mit csinálsz, nyuszika? Megőrültél, úgy vezetsz! - Hát ilyen szar hepe-hupás úton nem lehet normálisan vezetni. - Te bolond, ez nem hepe-hupás út, hanem a sünök ülősztrájkolnak! Állásinterjú: - Milyen fizetést tudnának adni? - Egyelőre 200 Ft az órabér, de később ez még emelkedhet. - Köszönöm, akkor majd később jövök. A diliházban cseng a telefon: - Elnézést, az 568-as cellában van valaki? - ... nincs. - Éljen, sikerült megszöknöm! Képzeld, elvesztettem a szüzességemet! - Pénzért vagy szerelemből? - Szerintem szerelemből. Mit kapsz ma egy ezresért? A rendőr morfondírozik: - Nem értem! Én keresek százötvenezret, az asszony nyolcvanat, havi tízezer összejön a piásüvegekből is, mégsincs soha pénzünk! Bemegy a skót a rendőrségre, hogy nevet szeretne változtatni. A rendőr elővesz egy kérdőívet: - Névváltoztatás oka? - Találtam egy doboz névjegyet. -Pistike, hol voltál tegnap? - Nem jöhettem tanító bácsi, leégett a boltunk. - Rémes, és hol voltál tegnapelőtt? - Előtte mindent össze kellett csomagolnunk. Az agresszív kismalac eladóként dolgozik egy üzletben. Belép egy idős hölgy és látja, hogy a kismalac nem figyel rá, ezért így szól: - Elnézést kérek! - NEM ÁRULUNK! - Mondja, talán nem tudja, hogy a gyerek csak akkor ülhet elől, ha már elmúlt tizenkettő? - kérdezi egy rendőr a volánnál ülő hölgyet. - Ugyan, ne vacakoljon már néhány perc miatt! - néz az órájára a nő. A cigiző Pistikét leszólítja egy nő az utcán: - Tudja a mamád, hogy dohányzol? - És a néni férje tudja, hogy maga gyerekeket szólít le? - Jean, ugye van élet a Holdon? - Nincs, uram. - Maga hülye, akkor miért van minden este kivilágítva?! Bemegy a cigány a fagyizóba és kérdezi a skinhead fagylaltost: - Schöller van? - Nincs. - Hát Carte d`or? - Az sincs. - Akkor mi van? - Magnum - feleli a kopasz mosolyogva. 2 rendszergazda beszélget: - Te, hogy lehetsz olyan hülye, hogy a kutyád nevét adod jelszónak? - Miért, mi a bajod azzal, hogy kc|43-a:w?? -------------------------------------------------------------------------------------------- A diszkó után a fiú hazakíséri a lányt és megkérdezi: - Mindent elmondasz a szüleidnek, ami a diszkóban történt? - A szüleim nem kérdezősködnek, de a férjem annál kíváncsibb. Nyuszika találkozik az erdőben a medvével és így szól: - Képzeld medve. Tegnap találkoztam a diszkóban a rókalánnyal. Az egész estét végigtáncoltuk és miután hazakísértem, bevitt a hálószobájába és azt mondta: "Nyuszikám, mindenem a tiéd!". Medve hallod, ha ott lettél volna, még a hűtőt is el tudtuk volna hozni! - Képzeld, azt mondta az idegorvosom, hogy szerelmes vagyok egy sílécbe! - Egy sílécbe? Ne mondd! - Hát vonzalmat érzek iránta, dehogy szerelem?! Az unoka odamegy a nagyanyjához: - Nagymami! Ugye te sose csaltad meg a papit? Erre a nagyanyó felugrik a székéből: - A francba! Tudtam, hogy elfejtettem valamit! - azzal felrohan a padlásra, kinyit egy régi szekrényt, amiből kiesik egy csontváz. Móricka megszólít egy férfit: - Hé haver, hogy jutok el leggyorsabban a kórházig? - Úgy, hogy még egyszer havernak szólítasz! Egy ember a Kaukázusban jár és találkozik egy öregemberrel: - Uram, hány éves? - 100. - Mi a hosszú élet titka? - Reggel kefir, este kefir. Lát még egyet, aki öregebbnek tűnik: - Uram, hány éves? - 104. - És mi a hosszú élet titka? - Reggel kefir, este kefir. Lát még egyet, aki még öregebbnek tűnik. Attól is megkérdi: - Uram, mondja, mi a hosszú élet titka? - Reggel vodka, este vodka, délben konyak. - És hány éves? - 28. Szent Péternél jelentkezik egy 32 éves autószerelő. - Miért kellett ilyen korán meghalnom? - kérdezi. Szent Péter fellapozza a nagy könyvet, majd így szól: - Az ügyfeleidnek elszámolt órák alapján te már 125 éves vagy. Férj az anyósához: - Anyuka, mondtam, hogy ne beszéljen magában. Utána nem fogja tudni, kitől hallotta azt a sok hülyeséget. Egy hernyó megkérdezi a mamájától: - Anya! Lejöttem a fáról. Most már én is ember vagyok? - Mindig aggódom, amikor hétvégére elmész a haverjaiddal - mondja a csinos, fiatal feleség a férjének. - Ne aggódj, drágám, hamarabb visszajövök, mint gondolnád - nyugtatja a férj. - Hát éppen ez az! - Mit csinál az internetező rab a börtönben? - Letölti a büntetését... Szőke nő elmegy autóvezetésből vizsgázni. Hazaér. Mire megkérdezi a barátja: - Na, meghúztak? Mire a nő: - Ja! Hárman is, de legalább megvan a jogsi! -Én minden húzáson nyerek. - Melyik lottón játszik? - Egyiken sem, fogorvos vagyok. -Apu, mit szólnál hozzá, ha kapnál tőlem a születésnapodra egy új kulcstartót? - Kedves volna tőled, de egy jó bizonyítványnak jobban örülnék. - Késő, a kulcstartó már megvan. A főnök levelet diktál a szőke titkárnőjének: - Írja rá a borítékra: Kovács Jenő, Pápa! - Jé, ilyen nevű pápáról még nem is hallottam! A nyuszika a patak tükrében piros pöttyöket nyomogat az arcán. Arra sétál a róka. Jót mosolyog a látványon: - Mi van nyuszika? Pubertás? - Frászt. Sörét. -Képzeld, akkora mákom van! - Miért? - Tegnap amikor a szeretőmmel sétáltunk, összefutottam a feleségemmel. - És? - Ő se volt egyedül. - Mondja, mennyi az ára egy gyászhirdetésnek? - Centiméterenként ötszáz forint. - Szentséges ég! Az anyósom 170 centiméter magas volt! -Doktor úr, segítsen rajtam, erős hasmenésem van! - Citrommal próbálkozott már? - Persze, de ha kiveszem, ismét hasmenésem van! Közúti ellenőrzéskor igazoltatja a rendőr a jó tündért, aki így szól hozzá: - Rendőr, a lelked mélyén jó ember vagy. Teljesítem három kívánságodat. Mit kérsz? - Személyit, jogosítványt, forgalmi engedélyt! Jean, az évnek melyik hónapjában van 28 nap? - Annyi mindegyikben van, uram! Ül a nyuszi a szakadék szélén, néz maga elé és egyre csak azt hajtogatja: - Boci, boci, boci. Arra jön a medve és kérdi: - Mit hajtogatsz itt te nyuszi? - Boci, boci. - Hol? -néz lefelé a medve. - Boci. - De hol? -kihajol, és lezuhan a medve. A nyuszi most már azt hajtogatja: - Maci, maci. Micimackó besétál a henteshez és megkérdezi: - Sonka van? - Természetesen. Micimackó felugrik a pultra, előránt egy géppisztolyt, és lekaszabolja az ott lévőket. - Ezt Malackáért!!!! A farkas meg a nyuszika találkoznak az erdőben: - Képzeld nyuszika, ellopták az LGT kazettámat! - Szegény farkas koma! Nekem meg ellopták egy egész hordó boromat. - Sebaj nyuszika keressük meg együtt! - válaszol a farkas. Mennek mendegélnek az erdőben, egyszer csak szembe jön velük a medve kicsit dulöngélve: - Ilyen a box! Hukk! Az egérke feleségül veszi az elefántot. A nászéjszaka után megkérdezi tole: - Nem fájt kicsim? A nyuszika zenélő WC-t nyit az erdőben. A hír az állatok fülébe jut, és elmennek, hogy kipróbálják. Odamegy elsőnek a farkas, akinek már nagyon kell szarnia. Mondja a nyuszinak: - Tegyél be valami könnyűzenét. Pár perc múlva jön ki a farkas elégedetten. Másodiknak megy a róka, neki is nagyon sürgős, és mondja a nyuszinak: - Tegyél be valami rockot! Pár perc múlva ő is elégedetten távozik. Futva érkezik a medve, akinek már rettentően szarnia kell, alig bírja visszatartani. Mondja a nyuszinak: - Tegyél be, amit akarsz. Pár perc múlva jön ki a medve szaros lábbal. Megkérdezi tőle a nyuszi: - Hát veled mi történt? - Lehet, hogy azt mondtam, tegyél be bármit, de arra nem gondoltam, hogy éppen a himnuszt fogod betenni! A sárkány egy páncélos lovaggal találkozik. - Micsoda pechem van - sóhajt fel - megint konzerv! A baromfiudvarban a kakas ahányszor elmegy az egyik tyúk mellett, mindíg kitép a hátából egy tollat. A tyúk már majdnem kopasz, mikor nem bírja tovább idegekkel, és megszólal: - Mondd csak te kakas, a többi tyúkot miért nem bántod? - Mert téged meztelenül akarlak! - válaszolja a kakas. - Ma alig tudtam elmenekülni a cápától - panaszolja egy tengeri hal a másiknak. - Van ellene orvosság! - mondja a másik. - Vegyél a szádba egy adag algát! - És az használ? - Attól függ, hogy milyen gyorsan menekülsz. A békalány így szól az anyjához: - Mama én úgy félek a gólyától. - zokogja. - Ne de kislányom -válaszolja a mama - használj antibébi tablettát! A kis elefánt életében először bemegy a nudista strandra. Az első szembe jövő férfin nagyon elcsodálkozik, és udvariasan megkérdezi tőle: - Bácsi ne tessék haragudni! Tetszik elég levegőt kapni azon a kicsike ormányon? Két víziló beszélget az állatkertben: - Tegnap a gondozóm nagyon leszidott. - Miért? - Mert lenyeltem. Egy kutya éjszaka lohol az utcán. - Hova rohansz? - kérdezi az egyik haverja, aki éppen arra jár. - A betörők! - lihegi a kutya. - Szóval betörőket üldözöl? - kérdezi a másik. - Azt nem tudom. Csak azt hallottam, hogy éjjel az asszonyom így szólt az urához: rablók vannak házban, ereszd ki a kutyát. Aztán a gazdám elengedett. Egy csiga mászik fel a tölgyfára. Ötven év múlva elér a feléhez, majd megcsúszik és lezuhan a földre. Keservesen megüti magát, majd így szól: - Na lám csak! Ez a vége a nagy sietségnek! Két hal beszélget a tóban: - Vigyázz! -mondja a nagyobbik- Az ott egy horog. Nehogy bekapd! - Miért? -kérdezi a kis hal. - Két okból. -válaszolja a nagy- Az egyik, hogy ha bekapod, akkor kihalásznak, megpucolnak, megsütnek és megesznek. - Nagyon köszönöm -hálálkodik a kis hal- megmentetted az életemet. És mi a másik ok? - Az, hogy én akarlak megenni! Két galamb ül az ágon. Megszólal az egyik: - Látod mi van a fa alatt? - Látom hát -feleli a másik- egy rendőr. - És akkor mire vársz? Két egérke megy a sín mellett. Megszólal az egyik: - Cin, cin. Mire a másik: - Hülye, a sín vasból van!






Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!